szállítmányozás

szállítmányozás

EKÁER

A cél a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a gyakran emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása és nem utolsó sorban az adóelkerülők kiszűrése.

Az EKÁER-rel nyomon követhetővé válik az áruk tényleges útja, hiszen a szállítással kapcsolatos adatokat (áru megnevezése, mennyisége, címzett, feladó adatai, szállító jármű rendszáma stb.) egy központi elektronikus rendszerben még a fuvarozás előtt kell rögzíteni. Ezen adatok egy része (termék tömege, értéke, a szállító gépjármű rendszáma) a szállítmány megérkezéséig módosítható, és az átvételi (kirakodási) helyre érkezés időpontját követő munkanapon is elegendő rögzíteni. A gépjármű rendszámának megadása nem feltétele az EKÁER szám megállapításának, azonban a fuvarozás megkezdéséig ezt az adatot is rögzíteni kell. A bejelentési kötelezettség elsősorban az áru kereskedelmében érintett belföldi feleket, az eladót, illetve a vevőt érinti. A bejelentési kötelezettség minden egyes útdíjköteles gépjárművel (3,5 t feletti össztömegű gépjármű) végzett közúti fuvarozással járó termékszállításra vonatkozik.

Be kell jelenteni:

- a terméket átvevőnek/címzettnek a Közösségen belüli beszerzést és az egyéb célú behozatalt; - az eladónak/feladónak az EU más tagállamába történő értékesítést és az egyéb célú kivitelt; - az eladónak az első belföldi adóköteles értékesítést, ha az nem a végfelhasználó részére történik. Nem mentesülnek a bejelentési kötelezettség alól a belföldi fordított adózás alá eső termékek.

MENTESSÉG

Mentesülnek azonban a bejelentési kötelezettség alól például a segélyszállítmányok vagy a katasztrófa elhárításban részt vevő gépjárművek is, de nem kell bejelentést tenni a gyűjtőfuvar keretében végzett közúti áruszállításról sem, amennyiben az adott termék mennyisége/értéke a törvényben meghatározott határt nem haladja meg, továbbá a törvényben meghatározott jövedéki termékek szállítása esetén sem. Mentes a bejelentés alól azon nem kockázatos termék, amely adó nélküli ellenértéke a 2 millió forintot, illetve súlya a 2,5 tonnát nem haladja meg.

Az EKÁER bejelentés szabályai bizonyos termékek (kockázatos élelmiszerek és más kockázatos termékek) esetében összeg- és súlyhatártól függően nem útdíjköteles (3,5 tonnánál alacsonyabb össztömegű) gépjárművekkel végzett szállítására is kiterjed. Ez a határ a kockázatos élelmiszerek esetében 200 kg vagy nettó 250 ezer forint, illetve az egyéb kockázatos termékek esetében 500 kg vagy nettó 1 millió forint. A kockázatos termékek körét NGM-rendelet melléklete tartalmazza.

2015. február 1-jétől kockázatos élelmiszerek és termékek esetén a bejelentéseken túl biztosítékot is kell majd nyújtani és a működés során azt folyamatosan fenntartani. Ez alól kivétel, ha Magyarországról az EU más tagállamába történik a kivitel. A biztosíték összege a bejelentés megelőző 60 napban (ideértve a bejelentés napját is) az EKÁER-ben rögzített, kockázatos termékek nettó értékének 15%-a, amely egyes esetekben csökkenthető. Mentesülhet a biztosítéknyújtás alól:

- aki minősített adózói adatbázisban szerepel, vagy - legalább 2 éve működik, szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban, és a bejelentés időpontjában nem áll adószám-felfüggesztés hatálya alatt.

A bejelentés nélkül fuvarozott termék igazolatlan eredetűnek minősül, amely után a termék értékének 40%-áig terjedő mértékű mulasztási bírság szabható ki. A NAV-nak lehetősége van a bírság mértékéig az áru lefoglalására, valamint hatósági zár alkalmazására.